Ritka, rózsaszínű sarki fényt láttak Norvégia felett, amit egy napvihar okozott. A jelenség hátterében az állt, hogy a napvihar lyukat ütött a mágneses mezőben, így a Napból érkező töltött részecskék a szokásosnál mélyebbre hatolhattak a légkörben, amik így rendkívül ritka rózsaszínű sarki fényt idéztek elő.
A lenyűgöző fényjátékot november 3-án észlelte egy kirándulócsoport, amelyet Markus Varik a sarki fényekre specializálódott túravezető vezetett. A vibráló sarki fény helyi idő szerint este 6 óra körül jelent meg, és körülbelül 2 percig tartott.

“Ezek voltak a legélénkebb rózsaszín sarki fények, amelyeket több mint egy évtizedes túravezetésem során láttam” – mondta Varik. “Megrázó élmény volt.” – tette hozzá.

A rózsaszín sarki fény nem sokkal azután jelent meg, hogy egy kis repedés keletkezett a magnetoszférában – a Földet körülvevő láthatatlan mágneses mezőben, amelyet a bolygó folyékony fémmagja hoz létre. A tudósok azt követően észlelték a rést, hogy november 3-án egy kisebb G-1 osztályú napvihar csapott a Földre.

Sarki fények akkor jelentkeznek, amikor a Napból származó töltött részecskék a mágneses tér által terelve a sarkok közelében interakcióba lépnek az atmoszféra anyagaival.
A kialakuló fények a leggyakrabban zöldek, ennek oka az, hogy a részecskék jellemzően oxigénben gazdag rétegekig jutnak. A napszél november 3-án azonban mélyebbre jutott, ami miatt a feltöltődött részecskék többnyire nitrogénatomokra csapódtak, és kialakult a neonrózsasznű fényjelenség.
LiveSience