Az Indiana Bell telefontársaság székhelye, amely az amerikai Indiana államot szolgálta ki egy 1907-ben épült, 8 emeletes, 11 000 tonnás épületben kapott helyet.
A vállalat 1929-ben úgy döntött, hogy nagyobb épületre van szükségük, de a régi épületet nem bonthatták le csak úgy, mert az alapvető szolgáltatást nyújtott a városnak. Az épület ráadásul azon a helyen helyezkedett el, ahová a nagyobb építményt szerették volna építeni. Végül úgy döntöttek, hogy a régi épületet a telek hátsó részébe költöztetik, hogy helyet csináljanak az új épületnek.

A hatalmas vállalkozás 1930 októberében kezdődött. A következő négy hét során a masszív acél- és téglaépületet centiről centire 16 méterrel tolták dél felé, 90 fokkal elforgatták, majd ismét 30 méterrel nyugatra helyezték.
A CIKK AZ AJÁNLÓ UTÁN FOLYTATÓDIK
A munkát olyan precízen végezték, hogy az épület a költözés teljes időtartama alatt folyamatosan működött. Az épületet kiszolgáló összes közműkábelt és csövet, köztük ezernyi telefonkábelt, elektromos kábelt, gázvezetéket, csatorna- és vízvezetéket meg kellett hosszabbítani és rugalmasabbá kellett tenni, hogy a költözés alatt is folyamatos legyen a szolgáltatás.
Egy mozgatható, fából készült járda lehetővé tette, hogy a dolgozók és az ügyfelek a költözés ideje alatt bármikor be- és kiléphessenek az épületből. A vállalat egyetlen munkanapot sem veszített, és a szolgáltatásuk sem szakadt meg a költöztetés időszaka alatt.