Művészet

Mesterséges intelligenciával fejezték be Beethoven X. szimfóniáját

Mesterséges intelligencia (MI) bevonásával fejezték be Beethoven X., befejezetlen szimfóniaként elhíresült alkotását, amelyet október 9-én mutattak be a németországi Bonnban.

A Deutsche Telekom kezdeményezésére megvalósult nemzetközi projektben a mesterséges intelligencia több mint 2 millió hangjegyet komponált a zeneszerző stílusában, majd nemzetközi szakértők segítségével 730 nap alatt készült el és vált elérhetővé a nagyvilág számára az eddig csupán vázlatokban létező zenemű.

A közleményben felidézik, hogy Beethoven életének utolsó éveiben egy újabb zenemű írásába kezdett. Befejezni azonban már nem volt lehetősége, csupán a vázlatokig jutott. A zeneszerző születésének 250. évfordulója apropóján a Telekom ösztönzésére nemzetközi tudósokból, zeneszerzőkből, zenetörténészekből és technológiai szakemberekből álló csoport úgy döntött, hogy tesz egy próbát, és mesterséges intelligencia bevonásával a meglévő dallamkezdeményekből befejezi a darabot.

Az ember és a MI közös munkájának eredményeként megszületett szimfóniát idén október 9-én mutatták be a németországi Bonnban, Beethoven szülővárosában.

Az alkotáshoz az MI a zeneszerző teljes életművét, kreatív alkotási módszerét, stílusjegyét is megtanulta, ennek köszönhetően még a klasszikus zenében járatosak számára is olyan a hangzása, mintha eredeti Beethovent hallgatnánk. A rendszer fejlesztése Ahmed Elgammal professzor és Mark Gotham nevéhez köthető, akik a zenét a nyelvhez hasonlították, ezen elv alapján tökéletesítették az algoritmust.

A mű létrejöttében azonban az emberi tényező sem elhanyagolható. Az MI által komponált szekvenciák monoton, gépies hangzását élettelivé kellett varázsolni. A darab elkészülte után Walter Werzova osztrák zeneszerző feladata volt, hogy lelket vigyen a zenébe, többek között a tempóváltások segítségével.

Beethoven műve nem az első kreatív produktum, amit MI hozott létre. Schubert és Mahler befejezetlen darabjainak teljes változatát, Beatles-dalokat, sőt képzőművészeti alkotást is köszönhetünk már gépeknek.