A világszervezet főtitkára, Petteri Taalas Genfben azt mondta, csak kevés ország van felkészülve arra, hogy megbirkózzon a válsággal, illetve, hogy „fel kell ébrednünk, és meg kell állítanunk a fenyegető vízválságot”.
Az elmúlt 20 évben drámaian megnövekedett az árvizek száma, a növekedés 134%-os az előző 20 évhez képest. Az aszályok száma 29 százalékkal növekedett, mert a felmelegedés – főként Afrikában – kevesebb esővel jár együtt.
Azt is tudjuk, hogy a bolygónkat fenyegető, jelenleg 1-1,5 fokos felmelegedés miatt a páratartalom a korábbi időszakoknál jóval, körülbelül 7%-kal magasabb a légkörben. Ez is hozzájárul az árvizekhez – mondta még a WMO főtitkára.

Genfben még elhangzott, hogy jelenleg kétmilliárd ember él vízproblémákkal küzdő országokban, melyekben nincs hozzáférésük tiszta ivóvízhez és nincs megfelelő szennyvízellátás sem.
Az ENSZ célja, hogy 2030-ig minden embernek legyen hozzáférése tiszta ivóvízhez és higiénikus szennyvízellátáshoz. Ennek eléréséhez meg kell négyszerezni a jelenlegi erőfeszítéseket.