A kaliforniai Monterey-öbölben igen népszerűek a bálnalesek, a tengeri óriásokkal való találkozás reményében nagyon sokan ülnek fel a megfigyelésükre induló kirándulóhajókra. A vándorló bálnák gyakran kápráztatják el a turistákat látványos ugrásaikkal, ám egy gyanútlan horgásznak nemrég olyan szédületes találkozásban lehetett része, amelyre egészen biztosan nem számított. Egy kifejlett hosszúszárnyú bálna ugyanis éppen a férfi kis hajója mellett emelkedett ki a tengerből, ezzel minden bizonnyal felejthetetlen élményt okozva a fedélzeten tartózkodó horgásznak.

Egy turistacsoportot szállító kirándulóhajó is a közelben járt ekkor. A bálna lenyűgöző mutatványa teljesen elkápráztatta a hajó utasait, a túravezetőnek pedig szerencsére sikerült videóra vennie a nem mindennapi pillanatot.
“A bálna többször is kiugrott a vízből, s eközben egyre közelebb került a horgászhajóhoz. Sejtettem, hogy a következő ugrás közel lesz a férfi hajójához, mert egyenesen felé haladt, de arra azért nem számítottam, hogy ennyire” – mondta a felvételt készítő Kate Cummings.
A hosszúszárnyú bálna akár 18 méteresre is megnőhet. Gyakran tanyázik a partok közelébe és mivel sokszor egészen lenyűgöző ugrásokat hajt végre a tengeren, a bálnaleső turisták nagy kedvence e faj. Különleges alakú teste van, feltűnően hosszú mellúszókkal; innen ered a magyar neve is. A hímek hangja bonyolult „énekekből” áll, melyek 6–35 percig tartanak.

Télen a szubtrópusi és trópusi tengerekbe vándorol, hogy szaporodjon. Táplálékai közé a planktonikus rákok (krill), halak és tintahalak tartoznak. Különféle halászási módszereket alkalmaz: ilyenek a lökéshullámok, melyek a farokcsapások és a felugrás következtében keletkeznek, és ily módon felriasztják a halakat, míg a másik módszer a bálnák által a víz mélyéről kibocsátott buborékok, melyekkel megzavarják a zsákmányt. Mint más nagy testű rokonai, a hosszúszárnyú bálna vadászását is túlzásba vitték a bálnavadászok, melynek következményeként az állomány 90 százalékkal csökkent. A kihalását az 1966-ban bevezetett bálnamoratórium akadályozta meg.