HírekTudomány

Az Amazonas „aranyfolyóiról” közölt képet a NASA

Az aranyként csillogó, vízzel telt bányagödröket engedély nélküli bányászok ásták.

Az Amazonas „aranyfolyóit”, vagyis az illegális aranybányászat nyomait feltáró ritka felvételeket közölt a NASA. Az aranyként csillogó, vízzel telt bányagödröket engedély nélküli bányászok ásták az amerikai űrhatóság közlése szerint. Az általában rejtve maradó bányák visszaverik a napsugarakat, ezért válnak láthatóvá a képeken, amelyeket a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó egyik asztronauta készített decemberben – írja a BBC.

A képeken feltűnő több száz, sárral körülvett, vízzel telt medence, ahol a növényzetet eltávolították – közölte a NASA. A bányászok a régi folyók medrének irányát követik, ahol lerakódhatott az üledék a benne lévő ásványokkal együtt.

Fotó: NASA

A képek újabb bizonyítékai a Peru délkeleti részén lévő Madre de Dios régió romboló hatású aranybányászatának jelentős méreteire. Az ország vezető aranyexportőr, Madre de Diosban pedig szabályozatlanul zajlik a bányászat, több ezer bányász próbál ebből megélni.

A régió egyes területein – majmok, jaguárok és különleges pillangók élőhelyén – a szakértők szerint az erdőírtás vezető oka a bányászat. A terület óriási biodiverzitással rendelkező régió, a kiterjedt bányászati ipar azonban nagy mértékű erdőirtáshoz és az élőhelyek pusztulásához vezetett. Mérgezi a helyi közösségeket is az a több tonnányi higany, mely az arany kinyeréséhez szükséges. A tudósok szerint jelentős mennyiség kerül a folyókba vagy a légkörbe.

Egy 2019 januári tanulmány szerint az aranybányászat miatti erdőirtás a becslések alapján 9280 hektárnyi területet tett tönkre az Amazonas perui részén 2018-ban. Az arany emelkedő ára miatt a helyi közösségekben élő emberek gyakran a bányászatban látják az egyetlen megélhetési lehetőséget. Egy 2012-es becslés szerint 30 ezer bányász dolgozott a régióban.