A lenyűgöző sziget néprajzilag Polinézia része, jogilag Chile tartománya 1888 óta. Nevét Jakob Roggeveen holland tengerészkapitánytól kapta, aki 1722-ben húsvét vasárnapján fedezte fel. A sziget területének 40 százaléka a Rapa Nui Nemzeti Parkhoz tartozik, ami a világörökség része.
A vulkanikus kőzetből kivájt, legendás szobrokat, az úgynevezett moaikat, a 12. és a 16. század között készítették a polinéziai őslakosok. Nem tudni biztosan, hogy milyen célt szolgáltak, de a kutatók úgy vélik, az ősök képmásai lehettek. Minden alkalommal, mikor a törzs egy fontos tagja meghalt, egy újabb szobrot emeltek a sziget lakói. A 887 monolit mind a parton, vagy a parthoz közel áll, a szigetet őrizve. A legnagyobb, „Paro” nevű fej tíz méternél is magasabb, és nyolcvan tonnát nyom.
A Húsvét-sziget Polinéziából érkezett lakói az i. sz. első évezred első felében telepedtek le a szigeten és az évszázadok során jelentős kultúrát hoztak létre. A távoli, elzárt szigeten azonban a természeti erőforrásokhoz képest túlnépesedés alakult ki, ami, elsősorban az erdők kiirtása révén, végül ökológiai és civilizációs katasztrófát okozott. Az európai felfedezők megérkezésekor a lakosság már mindössze két-háromezer főre csökkent az egy évszázaddal korábbra valószínűsíthető 15 000 körüli létszámról. A 19. században perui rabszolga-kereskedők a sziget lakosságának nagy részét elhurcolták dél-amerikai latifundiumokra, ezután pedig a kevés visszatérő által behozott, addig ismeretlen betegségek csaknem teljesen kiirtották az őslakosságot, összlétszámuk 1877-re kevesebb mint 150 főre csökkent. A mai lakosság (6 ezer fő) túlnyomórészt az idegenforgalomból él, hiszen turisták ezrei érkeznek rendszeresen repülőgépekkel és nagy üdülőhajókkal a kellemes éghajlatú szigetre.
A 19. és főleg a 20. század során világszerte nagy érdeklődést váltott ki a Húsvét-sziget kőszobrainak kultúrája, sok tudós vizsgálódott itt és rengeteg tudományos szakirodalom dolgozta fel a sziget történetének különböző aspektusait. A legnagyobb visszhangot Thor Heyerdahl kutatásai váltották ki, és ezzel a norvég kutató hatalmas mértékben hozzájárult a sziget népszerűsítéséhez annak ellenére, hogy fő elméleteit tudóstársai végül sorra megcáfolták.
Húsvét-sziget partjait őrző legendás kőszobrok leginkább hatalmas kőfejként ismertek, de valójában az összes moainak van törzse is és ezzel a szakemberek már hosszú évtizedek óta tisztában vannak. Mivel sokan nem hallottak erről, így sokszor még ma is egyféle összeesküvés-elméletként kezelik azt, hogy a szobroknak a föld alatt törzsük is van és furcsábbnál furcsább elméletek láttak napvilágot a téma kapcsán.
“Akik még nem láttak képeket a szigeten kiásott szobrokról, joggal hiszik, hogy ezek csak fejek” – mondta Jo Anne Van Tilburg, a Húsvét-szigeti Szoborprogram igazgatója. A szigeten dolgozó kutatók az utóbbi években már több monolitot is kiemeltek a földből, és az ezt dokumentáló fotókon, valamint az 1950-es években kiásott moaikról készült felvételeken jól látható, hogy milyenek is ezek a lenyűgöző szobrok teljes valójukban.
Egyáltalán nem új keletű felfedezésről van szó tehát. Az archeológusok már legalább száz éve tanulmányozzák a kőszobrokat és már a legkorábbi, 1914-es ásatás alkalmával is rájöttek, hogy a szobrok törzse a föld alatt rejtőzik. Mivel a szobrok teste a föld alatt volt, a rajtuk lévő vésetek rendkívül jó állapotban maradtak fenn. A jelenlegi feltárás célja ezen vésetek dokumentálása, valamint megfelelő kezelés révén (vegyszerek és víztaszító anyag segítségével) a szobrok állapotának megőrzése.
