A grönlandi bálna zenei repertoárja egyedülálló a cetek világában
A Spitzbergák mellett élő bálnapopulációt vizsgáló kutatók kimutatták, hogy az állatok dallamos hívóhangjaik olyan változatosak lehetnek, mint az énekesmadaraké
A grönlandi bálna annyiféle dallam kibocsátására képes, hogy muzikalitása egyedülálló a cetek világában – számolt be a BBC egy új kutatás eredményéről. Sokáig a hosszúszárnyú bálna „éneke” kapta a legtöbb figyelmet, most azonban kiderült, hogy a Jeges-tenger vizében élő grönlandi bálna zenei repertoárja sokkal szélesebb.
A Spitzbergák mellett élő bálnapopulációt vizsgáló kutatók kimutatták, hogy az állatok dallamos hívóhangjaik olyan változatosak lehetnek, mint az énekesmadaraké. Ez a tulajdonságuk egyedülállóvá teheti őket a cetek, talán még az emlősök között is. A kutatás három éve alatt a Spitzbergák közelében élő populáció 184 különböző dallamtípusát észlelték. A vokalizációkat napi 24 órán át, mindhárom év csaknem teljes téli időszakában regisztrálták.
Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmány vezető szerzője, Kate Stafford szerint a grönlandi bálnák ábécéjének több ezer betűje lehet. “A dalaik olyanok, mint a klasszikus zene, nagyon rendezettek. 20-30 percig is tarthat egy-egy ének, mert ugyan egy dallam hossza 45 másodpercestől a kétpercesig terjed, azt folyamatosan ismétlik” – mondta.
A hosszúszárnyú bálnáról úgy tudni, ugyanazt a dallamot énekli egy évszakon keresztül, a grönlandinál egy-egy dallamtípus csak pár órán vagy napon át tart, mielőtt változna. Ugyan keveset tudni a grönlandi bálnáról, ám a szerzők úgy vélik, a hímek valószínűleg nem énekelnek a szaporodási időszakban.
A grönlandi bálna akár fél méter vastag jégpáncélt is képes áttörni, élettartama 200 év is lehet. Bármennyire félelmetesnek tűnik, igen vastag zsírja miatt a Spitzbergák környékén élő populációra már az 1600-as évek óta vadásznak. Egyedszámuk lecsökkent, az életterüket jellemző zord természeti környezet pedig nem vonzotta a kutatókat, hogy tanulmányozzák őket, ezért őrizték sokáig titokzatosságukat.
Az alaszkai őslakosoktól származó ismeretek miatt a nyugat-arktiszi populációt jobban ismeri a tudomány. A Spitzbergák melletti populáció nagyságát nem tudták megmérni, korábbi munkákra hagyatkozva úgy vélik, legalább 343-an vannak. A kutatók szeretnék az egyes példányok énekét megismerni, és arról is többet akarnak tudni, melyikük milyen céllal énekel. „Nehéz lesz ezt a rejtélyt megfejteni, ám az is nagy eredmény, hogy képesek vagyunk a jég alatt hallgatózni ezen az isten háta mögötti helyen” – tette hozzá Stafford.
Phys.org, Biology Letters, BBC, MTI