Ellátása azonban sok odafigyelést igényel, éppen ezért tartására fel kell készülni és meg kell teremteni a számára nélkülözhetetlen körülményeket. A magányt rosszul viseli, ezért rendszeres törődésre és odafigyelésre van szüksége. Különlegességük, hogy ezek az aprócska erszényes állatok repülőhártyájuknak köszönhetően rendkívül ügyesen siklanak a levegőben.
A cukormókus az erszényesek (Marsupialia) alosztályágához, ezen belül a diprotodontia rendjéhez és az erszényesmókus-félé családjához tartozó faj, mely Tasmániában, Észak- és Kelet-Ausztráliában, valamint Pápua Új-Guineában honos. Az állat fej-törzs-hossza általában 16-21 centiméter, farokhossza 16,5-21 centiméter. A hím testtömege 130 gramm, a nőstényé 90 gramm. Háta legtöbbször szürkés, orrától a hátsó lábáig sötét csík húzódik. A hosszú, bozontos farokkal fogni nem igazán tud, de siklás közben evezőként használja irányváltoztatáshoz. A repülőhártya, vékony, szőrrel borított bőrréteg, amely a csuklótól a hátsó láb ujjízületéig húzódik, és lehetővé teszi a siklást. A repülőhártya helyzete az áramlási viszonyokhoz való alkalmazkodáskor és kormányzáskor változtatható. A nagy, kidülledő szemeivel jól lát éjszaka. A cukormókusok keze és a lába figyelemre méltóan ügyes, és szinte hasonló szinten használják őket, mint a majmok.
A törpe-erszényesmókus éjszaka aktív és társas, legfeljebb 12 állatból álló csoportokban él. Fák nedvével, nektárral, virágporral, rovarokkal és lárvákkal táplálkozik. A nevét is emiatt, vagyis az édes dolgok iránti rajongása miatt kapta. Az ivarérettséget 8-15 hónapos korban éri el. A vemhesség végén 1-3, többnyire 2 utód jön a világra, melyek születésükkor általában 190 milligrammot nyomnak. Körülbelül 70 napot töltenek az erszényben, ezután még 30 napot a családi fészekben. A kicsik fél évesen lesznek önállóak, addig pedig farkukat szorosan az anyjuk lábai vagy teste köré fonják, így kapaszkodnak miközben anyjuk ugrándozik.